Igen, így hívják a világ két, leginkább keménykedő emberét. Persze, ezek csak bece-, vagyis inkább gúnynevek. Az előbbit én adtam az amerikai elnöknek, az utóbbit ő adta a Kedves Vezető fiának, az észak-koreai rezsim diktátorának, Kim Dzsong Un-nak.

Miért is írok erről a két emberről és a számunkra irrelevánsnak látszó mérkőzésükről? Mi, befektetők és tőzsdei kereskedők nagyon is érintettek vagyunk a témában, mivel a dollár ugyan fundamentálisan erős (alapvetően jók amerikai gazdasági mutatók és szigorú monetáris politikát folytat a Federal Reserve), mégis a sorra érkező természeti katasztrófák (Harvey, Irma, és Maria hurrikánok) és egy világméretű bizonytalanságot keltő szituáció gyengítőleg hat az amerikai fizetőeszközre. Ez utóbbi nem más, mint egy diktatúra és a világ legnagyobb gazdaságának hatalmi játszmája.

NUKLEÁRIS NAGYHATALOM, BIZONY NAGY HATALOM

Van egy elzárt, távol-keleti ország, aki gyakorlatilag önellátásra rendezkedett be, nem igazán exportál, viszont annál inkább importra szorul. Főként élelmiszer és kőolaj, vagyis két olyan mozgatórugó tekintetében, ami a mindennapi élethez nélkülözhetetlen. Ezeket főként Kínából, az egyetlen “szövetségesétől” szerzi be. A 2000-es években éhinség fenyegette az észak-koreai lakosságot, akkoriban nem volt rest az USA és Kína a segítségükre sietni: 2003-tól 2005-ig az Egyesült Államok 200.000 tonna élelmiszert küldött Észak-Koreába. Ekkor már javában folytak az atomkísérletek, amit a nagyhatalmak már akkor sem néztek jó szemmel. 2005. szeptemberében élelmiszerküldeményt ígért Dél-Korea, az Egyesült Államok, Japán, Oroszország és Kína kormánya annak fejében, ha a Kedves Vezető leállítja a nukleáris programját. Nem tette… Olyannyira nem, hogy ez mára fia, Kim Dzsong Un vezetésével lassacskán atomháborúvá fajul.  

Mégis honnan a fenéből van pénze és egyéb erőforrása egy ilyen elszigetelt országnak arra, hogy nukleáris rakétákat fejlesszen és hetente kísérletezzen velük?

PHENJAN IMMUNIS A SZANKCIÓKRA, SŐT MÉG VISSZA IS ÜTHETNEK EZEK

Az utóbbi hetek nem szóltak másról, mint Trump és Kim Dzsong Un fenyegető hangvételű üzengetéséről, az ENSZ, a NATO, és az EU állásfoglalásairól, nyomatékos felszólításairól. Miután a beígért szankciókat (külkereskedelmi embargók) hatályba helyezték, gyakorlatilag semmi sem változott, Phenjan röhögve játssza ki azokat. Kína és Oroszország a nyilvánosság előtt határozottan elítéli a ballisztikus rakétakísérleteket, mégis az ő segédletükkel (Hongkongban regisztrált turisztikai(!) hajózási cégek szállítják a tiltott árukat, illetve a kínai vámosok is gyanúsan félrenéznek a dandongi hídnál) szerzik be a beszerezhetetlent.

Donald Trump jellemzően Twitter üzenetek formájában fejti ki véleményét. Nemcsak a koreai rezsimet intené rendre, hanem az Észak-Koreával gazdasági együttműködést folytató országokat is szankcionálná. Legutóbbi kijelentésében felvetette annak lehetőségét, hogy totálisan beszüntetné a kereskedelmet ezekkel a nemzetekkel, így Kínával szemben is. Hol a hiba? Ennek következményeképpen nem csak az amerikai, de a kínai gazdaság is azonnal összeomlana. Egyrészt nagyon erős a két ország közötti gazdasági kötelék (kereskedelmi egyezmény), másrészt Kína az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője. Talán ez lenne a világtörténelem legszebb példája a saját farkába harapó kígyóra.

ÖSSZEESKÜVÉS ELMÉLET VAGY HÁTTRÉBEN MEGHÚZÓDÓ VALÓS ÉRDEKEK

Viszont valamiért nem nyugszanak a kedélyek. Egyrészt miután Kim Dzsong Un vaskezű diktátorrá nőtte ki magát, nem csinálhat hülyét magából az orránál fogva vezetett népe előtt, és további rakétakísérletekre mint erőfitogtatásra van szüksége, hogy büszkén rázhassa az öklét az állami híradóban. Másrészt pedig van valami, amire az amerikai elnöknek is szüksége lehet az észak-koreai konfliktussal kapcsolatban, mégpedig a katonai beavatkozás lehetősége. Egyrészt az ingatlanmágnásból lett elnök – miután pozícióba került – átadta a fiának birodalmának vezetését, illetve megszabadult néhány számottevő ingatlan alapú befektetésétől. Az így befolyt (nem kis) összegeket – közvetett módon – hadipari vállalatok felvásárlására fordította, melyek értéke egy esetleges, Amerika vezette katonai hadművelet esetén igencsak megnőne. Másfelől pedig nagyon hajaz az előjáték 2001. szeptember 11-re, miután az USA szuverén jogot formálva megszállta Irakot, fedezve a fogyóban lévő amerikai olajkészleteket. Nem kellett sokáig kutakodnom, hogy milyen kincset rejthet Észak-Korea: az ország a szén mellett számtalan, ki nem termelt ásványkincsben bővelkedik, ami egy esetleges katonai inváziót és amerikai fennhatóságot követően a szuperhatalom további erősödését szolgálná.

ELŐBB A DUMA, AZTÁN A POFON

Tegyük félre a találgatásokat, nézzük a tényeket. Trumpnak alapvetően három lehetősége van:

  • elfogadni, hogy Észak-Korea atomhatalom lesz,
  • megpróbálni tárgyalással elérni, hogy ne legyen az,
  • vagy megtámadni és fennhatóság alá helyezni a rezsimet.

Vajon mikor fogy el a türelem a diktátorral szemben? Meddig tűri az oroszlán, hogy húzogassák a bajszát? A helyzetet még az USA sem akarja beismerni, de a fennálló konfliktusban ugyanis nem az Egyesült Államok, hanem Kim Dzsong Un irányít, az amerikai kormány és az ENSZ csak reagálni tudnak. Mindenesetre a békés rendezés az elsődleges cél, hiszen ha eszkalálódna és katonai csapásig fajulna a helyzet, az bizony a harmadik világ- és az első atomháborúval érne fel. A legfrissebb híradások szerint Phenjan legkésőbb 2018 elejére érheti el rakétáival az USA-t, és véleményem szerint a Kedves Vezető fia mindaddig nem fog leállni, míg nem mutatta meg látványosan, hogy képes megtámadni az Egyesült Államokat.

A MEGOLDÁS: NEM MÁS

Sokan Kínától, mint békéltető szereplőtől várják a megoldást. Gyanítom, hogy Peking bolond lenne két tűz közé keveredni, hiszen mindkét stratégai partnerére szüksége van, így tipikus magatartást folytatja: az egyik kezével ad, a másikkal pedig elvesz.

Az egyetlen kiutat abban látom, ha sem az USA, sem pedig az ENSZ nem kényszerítik a rezsimet arra, hogy látványosan megalázkodva tárgyaljon, hanem titokban és csöndben próbálnak eredményeket elérni. Ehhez kénytelen lesz mindkét oldal engedményeket tenni, de valószínűnek tartom, hogy a túlélésért cserébe erre Kim Dzsong Un, a rakétaember is hajlandó lenne.